Általánosító gondolatok

Mi emberek, azok a fejlődésre ítélt, civilizált fajok vagyunk, akik a levegőt, az élet egyik kincsét korommá változtatjuk, s abban a korban lélegzünk, ahol a beszippantás a kényelemre összpontosít. Technikai és lelki komfortra törekszünk az egészségféltés jegyében.

Fő célunk a megszerzés, meghódítás, és az értékek kiaknázása. Hamarosan minden a megmenekülésről fog szólni.

A fejlődés nem ismeri a kényelem feláldozását, mi sem bizonyítja ezt jobban a légszennyezettségi adatoknál, a hűtőpultok rothadó állattetemeinél, vagy annál, hogy már űrszemétdombunk is van.

Ám nem vagyunk okosabbak egy bennszülöttnél, ha a túlélésről lenne szó. Egy erdőben, vagy egy lakatlan szigeten az emberek többsége valószínűleg elpusztulna, vagy megőrülne. A jelen társadalom embere elveszett a modernizáció dzsungelében, mert a kényelem és a hatalmak által manipulált veszélyforrás a természetre és önmagára nézve. Minden tisztelet a kivételnek.

Manu Chao szerint a természetben hiába teszünk kárt, mert sokkal erősebb nálunk. Az életmódunkat egyszer csak megelégeli, vesz egy nagy levegőt, és elfújja a civilizációnkat. S, még ha sok száz évig is fog tartani, de begyógyítja sebeit.

Az ember nem hatalmasabb a természetnél, tehát nem is fogjuk tudni elpusztítani. A mi civilizációnk a természetet újra és újra megsebzi, amíg teheti. Nem tiszteli a saját környezetét, még a legalapvetőbb életforrását, a levegőt sem, amit belélegez. Például: kevesen cserélik le autóikat biciklire, hiszen az is a kényelem egyik áldozata lenne.