Vájt sebekkel mozgó leveleket
mindig a pocsolyákkal kínálják meg,
hiszen megtanultak beléjük süllyedni
egyedül, némán, türelemmel,
miközben a vájt sebeik elengedik testüket,
s
a Nap, ki mindenkire ragyog, talán
még időben kiszárítja a mikrotavat a betonon.
És mi lesz utána?
Semmi.
Egyedül, némán szenvedve, türelemmel
hallgatja a tökéletes levélfamíliák boldog
baráti csevejét a kapcsolódásról
az elakadásmentes életükről
a művészi problémáikról,
s
a vájt sebű levelek kénytelenek várni,
várni, várni, várni
hagyni a kirekesztést, a lenézést, fölényeskedést,
az eltaposást, mert a talp tükör, így láthatják,
ők mások, mint a normálisak,
mert csak azok normálisak, akik nevetve,
összetartva nem esnek le, nem hullanak el, mert ők,
Ők a tökéletesebbek, s ezt a vájt sebűnek éreznie kell,
mert a fölény így élhet csak tovább, ez az érték,
s
így a tökélynek sokkal több figyelem és megértés jár,
mint vájt sebű társaiknak, akik már megszokták a semmit,
a hangzavart maguk körül, miközben egyedül, némán
elsüllyeszti őket
a világ.
---------------
2022.08.11.
kapszaicin
