Elveszített illúziót

újra keresni kell,

hogy megtaláljam,

más képet mutasson

ne ismerjem fel könnyen

s mikor felfedem titkát:

ez megint ugyanaz;

na legközelebb

nem nézhet belém

napszemüveget veszek

s a sötét lencsén keresztül

szűröm a fényt, hogy

lássam mi a titka,

s a színeket kizárom,

ne tévesszen meg, s szökjön

titokban a szaruhártyámba

mert aztán megint sokat kell

könnyezni, hogy kifolyjon

valahogy onnan az illúzió

s csak nézem, hogy megint

mi ez a rohadt francba

olyan ismerős, mintha már

láttam volna, csak talán

nem könnyeztem eleget

inkább nevettem helyette

nehogy felismerjem igazán

olyan biztos társ, öröm

s meghagyja a hitet, az ábrándot

aztán az idő, ha megunta

odaszól, hogy na elég lesz

kifelé, és akkor a saját

biológiai lencséim törnek

darabokra, s azok a szilánkok

kipiszkálják, mint a fogvájó

a fogat zavaró maradványokat,

mert az úgy tiszta, friss

s elkerülhető minden baj

a fogorvos, a búvár, és.

Kép: saját , Égei-tenger