Nekem te nem kellettél, én miért?
megérintem védtelenül őszbe belemúlt fáradt levelét
Fészkem szorítását elengedném
vajon a szél bántja, ha ágait csupaszon magára hagyja?
Madaraim szabadon reptetném
vigaszom mély együttérzés egy minden évben kifosztott fának.

Fehér szárnyaimban iszonyt szültél
vigasztalom nem túl víg asztalomon kínált gyümölcsmagvakkal
Tetteiddel börtönt építettél,
minthogy neked még a gyászod is gyönyörű
Saját vadjaidtól nem védtél
gyökérbe fojtott sorsom átérzem, nem könnyű.