Széllel játszik a sok lehulló szirom,
láthatatlan hullám dobálja mindet,
negyven hajótöröttet, mintha lenne oltalom.
Két-három még jóslatként kapaszkodik,
bizonytalanul csüngnek a napfényben,
veszélyben neheztelés, súly – a léttel kockázik.
Az időt valaki másban mérni lenne túl…